Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

GINOP-1.2.8-20 A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása

A felhívás célja: a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése a hazai vállalkozások (ezen belül is kiemelten a mikrovállalkozások) munkavállalói létszámának minél nagyobb arányú megtartásán, továbbá az egyes KKV-besoroláshoz és alkalmazotti létszámhoz illeszkedően elérhető támogatás révén megvalósuló fejlesztéseken keresztül. Fentieken túl, a hazai gazdaság fejlesztése érdekében jelen Felhívás kiemelt célja a hazai KKV-k termelékenységének növelése és technológiai megújulásának támogatása.

Az igényelhető visszatérítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 153.500.000 Ft, az alábbi feltételek szerint.

Az igényelt támogatás maximális összegét a támogatást igénylő vállalkozás 2020. április havi átlagos statisztikai állományi létszáma határozza meg, az alábbiak szerint:

  • 5-9 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott;
  • 10-49 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott az első 9 főre, majd 1 millió Ft/alkalmazott a 10. főtől;
  • 50-249 fő közötti vállalkozás esetén 1,5 millió Ft/alkalmazott az első 9 főre, majd 1 millió Ft/alkalmazott a 10-től a 49. főig, és 500 ezer Ft/alkalmazott az 50. főtől.

A támogatás maximális mértéke: az összes elszámolható költség 70%-a. A visszatérítendő támogatás teljes összege uniós állami támogatási szempontból vissza nem térítendő támogatásnak minősül, függetlenül attól, hogy milyen arányban fordul át ténylegesen vissza nem térítendő támogatássá.

Támogatást igénylők köre: mikro-, kis-, és középvállalkozások:

  • a) amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
  • b) amelyek átlagos statisztikai állományi létszáma 2020. április hónapra vonatkozóan10 minimum 5 fő volt,
  • c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók vagy kettős könyvvitelt vezető vállalkozások, szövetkezetek, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető vállalkozások fióktelepei.

Kötelezően megvalósítandó tevékenységek:

  • 90%-os foglalkoztatás megtartás: Támogatást igénylő vállalja, hogy 2020. április havi átlagos statisztikai állományi létszám legalább 90%-ának megfelelő számú munkavállalót foglakoztat a megvalósítási időszak során.

Támogatási kérelem benyújtásának időszaka: 2020. május 29. 9:00-tól 2020. november 2. 12:00-ig

További információért kattintson az alábbi linkre és olvassa el a teljes felhívást!

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

gépkezelő, tehergépkocsi-vezető, kfi, női szabó, cafeteria, kertész, mérnök, gépészmérnök, pénzügyi nyilvántartó, mezőgazdaság, civil szervezetek, mezőgazdasági gépész, munkaviszony, rakodómunkás, targoncavezető, gyógypedagógiai asszisztens, szociális gondozó és ápoló, információnyújtás, hegesztő, elektroműszerész, őstermelő, családi pótlék, könyvelő, munkáltató, gépész tervező mérnök, új állás, pályaorientáció, határidő, munkavédelemi ellenőrzés, nyomdai kisegítő, versenyképesség, munkabér, energiahatékonyság, biztonsági őr, autóbusz vezető, esztergályos, szerszámgépjavító, mezőgazdasági munkás, sorkezelő, férfi ruhakészítő, szja, futár, utazási ügyintéző, angol, önkormányzatok, munka törvénykönyve, mobilfejlesztés, bérfelmérés, webszerkesztő, segédmunkás, konyhai kisegítő, pályaválasztás, kézi anyagmozgató, szakképzési hozzájárulás, vállalkozás, állás Szombathely, innovációs tevékenységek, munkaszerződés, TB ügyintéző, tűzőnő, hegesztő oktató, projektmenedzser, hiányszakma, facebook, 2018, top 6.8.2, kőműves, gépkarbantartó, 2018., értékesítő, kutatás fejlesztés és innováció, segítség, lakatos, támogatás, álláskeresés, paktum iroda, tervezőmérnök, eszköz beszerzés, pedikűr, recepciós, csomagoló, Víz- és csőhálózat szerelő, tanulmányi ösztöndíj, betanított kárpitos, termékfejlesztő, új generáció, garantált bérminimum, munkavédelmi hatóság, foglalkoztatási paktum, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, segítségnyújtás, ápoló, állásajánlat, call center, gépész tervező, mezőgazdasági vállalkozó, próbaidő, egyszerűsített foglalkoztatás, kertépítő, bevallás