Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

2018-as évi II. Paktum Partnerségi Ülés (2018.06.07.)

Június 7-én a TOP 6.8.2 projekt keretén belül megrendezésre került a 2018. évi II. Paktum Partnerségi Ülés a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzatának Házasságkötő Termében.

A Paktum Partnerségi Ülésre helyi cégek képviselőit invitáltuk. Az szakmai program keretén belül több interaktív, érdekes, figyelemfelkeltő előadást hallgathattak végig a jelenlevők. Az előadásokat Kardos József szervezetfejlesztő, a DMQ Szervezetfejlesztő és Felnőttképző Kft. ügyvezetője kezdte. Előadása témája a Work-Life Balance volt, amely során a jelenlévők tippeket, segítséget kaphattak a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtéséhez, valamint e két terület összehangolását elősegítő időgazdálkodáshoz.

A szünetet követően Kiss Ágnes, a Hartjes-Biosoft Kft. ügyvezetője ismertette saját tapasztalatait a TOP 6.8.2-15 projektben való részvételéről. A hallgatóságnak lehetősége volt kérdéseket feltenni, amelyekre az ügyvezetőnő készséggel válaszolt. Végezetül Generációk Találkozása a Munkaerőpiacon címmel tartott előadást Prácser Tamás, a Vas Megyei Kormányhivatal szolgáltatási szakügyintézője. A jelenlevők megismerhették a munkahelyeken megtalálható különböző generációkat, valamint tanácsokat, tippeket hallhattak, hogyan tudnak ezek a különböző generációk hatékonyan együttműködni.

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

kutatás fejlesztés és innováció, táppénz, paktum iroda, eszköz beszerzés, energiatakarékosság, értékesítő, rendezvénysorozat, tűzőnő, fodrász, ügyintéző, uniós források, pályázatok, új állás, adminisztrátor, TB ügyintéző, betanított munkás, információnyújtás, új generáció, állásinterjú, állás, rakodómunkás, GINOP, kertészeti munkatárs, 2018., tanulmányi ösztöndíj, egyszerűsített foglalkoztatás, minimálbér, hegesztő, gépész tervező mérnök, top 6.8.2, mezőgazdasági gépész, szigetelő, kertész, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, 2018, építésvezető, cipő alja készítő, futár, lamináló gépkezelő, gépkezelő, mezőgazdasági vállalkozó, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, pizzafutár, üzletkötő, mezőgazdasági munkás, munka törvénykönyve, tervezőmérnök, gépész tervező, földmérő, garantált bérminimum, segítségnyújtás, webszerkesztő, konyhai kisegítő, családi adókedvezmény, képzés, csomagoló, betanított kárpitos, munkaügyi ellenőrzés, pénzügy-számviteli ügyintéző, családi pótlék, mezőgazdaság, Szombathely, GYES/GYED, KKV, próbaidő, csatornarendszer karbantartó, álláskeresés, call center, termékfejlesztő, vállalkozás, varrónő, határidő, online vállalati szolgáltatások, paktum, megújuló energiaforrások, esztergályos, betegszabadság, mérnök szakma, nyomdai kisegítő, szerszámgépjavító, pályaorientáció, forgácsoló, utazási ügyintéző, munkabér, rendezvény, autóbusz vezető, karosszéria lakatos, segédmunkás, grafikai munkatárs, foglalkoztatási paktum, pénzügyi ügyintéző, műszaki vezető, kertépítő, eladó, pályaválasztás, hidegburkoló, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, raktáros, gyógypedagógiai asszisztens, szerelő