Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

Paktum Zárórendezvény (2022.03.10.)

Március 10-én került megrendezésre a TOP 6.8.2 projekt Zárórendezvénye a Szombathelyi Megyei Jogú Város Önkormányzat Nagytermében. A programon helyi cégek, szociális szervezetek, közintézmények, civil szervezetek képviselői vettek részt. A programot Horváth Attila alpolgármester előadása nyitotta, beszédében kiemelte  a Paktum Szombathely térségben betöltött szerepét, továbbá a helyi foglalkoztatáspolitkai helyzetről is beszámolt. Rodler Tamás főosztályvezető, a Kormányhivatal részéről ismertette a projekt eredményeit, indikátor teljesülését. Bálint András a Szombathelyi Képző Központ ügyvezetője bemutatta a Paktumiroda 5 éves munkáját, kimelte a partnerségépítés, alternatív toborzás fontosságát, az innovatív, jógyakorlatok szükségességét. Összegezte a paktum projekt munkaerő-piaci tapasztalatait és a munkacsoport eredményeit.  Babós Csaba a Vas Megye és Szombathely Vállalkozásfejlesztési Alapítványa ügyvezetője is sikertörténetként könyvelte el a programot, 140 vállalkozás indulását segítette az Alapítvány  mentori, tanácsadói munkájával.

 

Köszönjük a konzorciumi partnereknek és a programban együttműködő szervezeteknek a közös munkát!

 

 

 

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

kutatás fejlesztés és innováció, táppénz, paktum iroda, eszköz beszerzés, energiatakarékosság, értékesítő, rendezvénysorozat, tűzőnő, fodrász, ügyintéző, uniós források, pályázatok, új állás, adminisztrátor, TB ügyintéző, betanított munkás, információnyújtás, új generáció, állásinterjú, állás, rakodómunkás, GINOP, kertészeti munkatárs, 2018., tanulmányi ösztöndíj, egyszerűsített foglalkoztatás, minimálbér, hegesztő, gépész tervező mérnök, top 6.8.2, mezőgazdasági gépész, szigetelő, kertész, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, 2018, építésvezető, cipő alja készítő, futár, lamináló gépkezelő, gépkezelő, mezőgazdasági vállalkozó, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, pizzafutár, üzletkötő, mezőgazdasági munkás, munka törvénykönyve, tervezőmérnök, gépész tervező, földmérő, garantált bérminimum, segítségnyújtás, webszerkesztő, konyhai kisegítő, családi adókedvezmény, képzés, csomagoló, betanított kárpitos, munkaügyi ellenőrzés, pénzügy-számviteli ügyintéző, családi pótlék, mezőgazdaság, Szombathely, GYES/GYED, KKV, próbaidő, csatornarendszer karbantartó, álláskeresés, call center, termékfejlesztő, vállalkozás, varrónő, határidő, online vállalati szolgáltatások, paktum, megújuló energiaforrások, esztergályos, betegszabadság, mérnök szakma, nyomdai kisegítő, szerszámgépjavító, pályaorientáció, forgácsoló, utazási ügyintéző, munkabér, rendezvény, autóbusz vezető, karosszéria lakatos, segédmunkás, grafikai munkatárs, foglalkoztatási paktum, pénzügyi ügyintéző, műszaki vezető, kertépítő, eladó, pályaválasztás, hidegburkoló, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, raktáros, gyógypedagógiai asszisztens, szerelő