Elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozatot!

PAKTUM

X. Paktum Partnerségi Ülés (2020.02.25.)

2020. február 25-én a TOP 6.8.2 projekt keretén belül a Kámoni Arborétum és Önkoturisztikai Központban mgtalálható Konferenciateremben került megrendezésre a X. Paktum Partnerségi Ülés, amelyre helyi cégek képviselőit invitáltuk. A szakmai program keretén belül interaktív, figyelemfelkeltő téma várta az érdeklődőket.

A rendezvény előadója Kondics Botond, a Saubermacher FOCUSON Logistics Kft. kommunikációs trénere volt, előadásának címe a "Vállalkozás menedzsment, készletgazdálkodás, logisztika a KKV szektorban". A jelenlevők megismerkedhettek a LEAN managementtel. A LEAN egy vállalatszervezési, vállalatirányítási módszer, amelynek célja, hogy a vállalat minél gazdaságosabban állítsa elő a termékeit, szolgáltatásait. A lean vállalat a tevékenységeit elsősorban az alapján alakítja ki, hogy a vevő számára mi az érték. A jelenlevőkmegismerhették a LEAN management legfontosabb elemeit, legsikeresebb praktikáit, és hogyan ültethetik be a saját vállalkozásuk folyamataiba.

A programot követően szendvicsebéddel folytatódott a kötetlen beszélgetés a résztvevők között.

Az érdeklődők videóban visszanézhetik Kondics Botond előadását.

Címkék:

KÖZÖSSÉG

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK

kutatás fejlesztés és innováció, táppénz, paktum iroda, eszköz beszerzés, energiatakarékosság, értékesítő, rendezvénysorozat, tűzőnő, fodrász, ügyintéző, uniós források, pályázatok, új állás, adminisztrátor, TB ügyintéző, betanított munkás, információnyújtás, új generáció, állásinterjú, állás, rakodómunkás, GINOP, kertészeti munkatárs, 2018., tanulmányi ösztöndíj, egyszerűsített foglalkoztatás, minimálbér, hegesztő, gépész tervező mérnök, top 6.8.2, mezőgazdasági gépész, szigetelő, kertész, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, 2018, építésvezető, cipő alja készítő, futár, lamináló gépkezelő, gépkezelő, mezőgazdasági vállalkozó, Anyagvizsgáló laboratóriumi szakmérnök, pizzafutár, üzletkötő, mezőgazdasági munkás, munka törvénykönyve, tervezőmérnök, gépész tervező, földmérő, garantált bérminimum, segítségnyújtás, webszerkesztő, konyhai kisegítő, családi adókedvezmény, képzés, csomagoló, betanított kárpitos, munkaügyi ellenőrzés, pénzügy-számviteli ügyintéző, családi pótlék, mezőgazdaság, Szombathely, GYES/GYED, KKV, próbaidő, csatornarendszer karbantartó, álláskeresés, call center, termékfejlesztő, vállalkozás, varrónő, határidő, online vállalati szolgáltatások, paktum, megújuló energiaforrások, esztergályos, betegszabadság, mérnök szakma, nyomdai kisegítő, szerszámgépjavító, pályaorientáció, forgácsoló, utazási ügyintéző, munkabér, rendezvény, autóbusz vezető, karosszéria lakatos, segédmunkás, grafikai munkatárs, foglalkoztatási paktum, pénzügyi ügyintéző, műszaki vezető, kertépítő, eladó, pályaválasztás, hidegburkoló, beszállítói minőségfejlesztő mérnök, raktáros, gyógypedagógiai asszisztens, szerelő